— A helyed a konyhában van! — vágott közbe élesen Anna szavába a férje, Márk, a megdöbbent vendégek szeme láttára.
A teraszon felállított asztal, ünnepi terítővel és nyári virágokkal díszítve, mintha megdermedt volna a hirtelen rászakadó csendben. Anna lassan felemelte a tekintetét a tányérjáról, és a férje szemébe nézett. A pillantásában nem voltak könnyek, sem hisztéria — csak egy hideg, évek alatt kialakult elszántság. Egy nőé, aki túl sokáig várt, és végül meghozta a döntést.
— A tiéd pedig — az anyádnál, — mondta nyugodtan, majd gondosan félretette a szalvétát az érintetlen desszert mellé.
Márk anyja, Mónika, összeszorította az ajkát. A húga, Zsófia, lesütötte a szemét, Zsófia férje pedig kínosan megköszörülte a torkát. Anna barátnője, Klára, aggódva nézett rá, de nem szólt semmit. A júliusi este, amelynek meleg családi összejövetelnek kellett volna lennie, egyetlen pillanat alatt a vég kezdetévé vált.
Pedig minden néhány perccel korábban kezdődött, amikor Márk lelkesen mesélt egy új üzleti projektről — egy családi házas lakópark építésébe tervezett befektetésről. Anna óvatosan megengedett magának egy kételyt a férje leendő üzleti partnerének megbízhatóságát illetően.
— Szerintem Róbert nem megbízható. Emlékszel, tavaly hogyan hagyta cserben Tamást a szállításokkal? — mondta nyugodt hangon.
És ekkor hangzott el az a mondat, amely mindent felborított.
Anna felállt az asztaltól, és elindult a ház felé. A háta mögül Márk ingerült hangja hallatszott:
— Hová mész? Nem engedtem meg, hogy felállj!
*
Nem fordult meg. Bement a hálószobába, becsukta az ajtót, és leült az ágy szélére. A döntés, amely évek óta érlelődött benne, végre világos, fájdalmas, de konkrét cselekvési tervvé állt össze.
Másnap reggel Márk egyedül ébredt — Anna a vendégszobában aludt. Amikor lement reggelizni, az asztalon csak az ő kávéscsészéje és egy tányér szendvics volt. Anna vele szemben ült, és gondosan rendezgette a dokumentumokat.
— Mik ezek? — kérdezte bizalmatlanul.
— A válókereset. Ma adom be, — felelte nyugodtan, mintha csak azt mondaná, hogy elmegy bevásárolni. — Már egy hónapja konzultáltam ügyvéddel.
— Egyetlen mondat miatt? Megőrültél? — Márk idegesen felnevetett. — Csak vicc volt!
— Nem, Márk. Tíz év ilyen mondat, tekintet és viselkedés miatt. Tegnap csak éppen mindenki előtt tetted meg. A fiunk előtt is.
Márk lassan leült a székre, hirtelen rádöbbenve, hogy Lukács valóban mindent hallott, mielőtt a tabletjéhez menekült.
— Anna, beszéljük meg, — a hangja meglágyult. — Elragadtattam magam. Beismerem.
— Késő, — állt fel Anna, összeszedve az iratokat. — Találtam egy lakást. Lukáccsal jövő szombaton költözünk.
— Micsoda? Milyen lakást? Miből? — a hangjában düh és zavar keveredett.
— Abbók a pénzből, amit öt évig félretettem a fizetésemből. Abból, amit te mindig csak „zsebpénznek” neveztél.
Márk arca elsötétült.
— Megcsaltál? Loptál a családi kasszából?
— Nem. Vésztervet építettem. És úgy tűnik, nem ok nélkül.
*
Otthagyta őt a kihűlt kávéval.
Három nappal később Anna értesült a nyaralótelek eladásáról. Az adóhatóságtól érkező telefon a jövedelem bevallásával kapcsolatban teljesen váratlanul érte. A telket, amelyet a nagymamájától örökölt, majd a házasság után közös tulajdonba írtak, egy hónappal korábban eladták. Anna aláírását meghamisították — és pontosan sejtette, ki által: Márk egyik barátja a földhivatalnál dolgozott.
Este szó nélkül letette a kinyomtatott szerződést a férje elé.
— Megmagyarázod?
Nem próbált mentegetőzni:
— Befektettem az üzletbe. Meg akartalak lepni, amikor jön az első nyereség.
— Ötszázmillió forint, a beleegyezésem nélkül?
— Én vagyok a család feje, én hozom a pénzügyi döntéseket, — vágta rá. — Ha nem rendezted volna ezt a cirkuszt a válással, fél év múlva jobb telkünk lett volna. Kétszer jobb.
— Hol van a pénz, Márk? — Anna egyenesen a szemébe nézett. — Felhívtam Viktort a „projektetekből”. Azt mondta, semmit sem fektettél be.
Márk elvörösödött:
— Figyelsz engem? A partnereimet hívogatod a hátam mögött?
— Válaszolj. Hol van a nagymamám telkének az ára?
Az ablak felé fordult:
— Ez már nem a te dolgod. Válni akarsz — rendben. De a fiamat nem kapod meg.
*
Márk szülei két nappal később érkeztek. Mónika, az elegáns, hideg tekintetű nő azonnal támadásba lendült:
— Anna, mik ezek az ostobaságok? Miféle válás? Családotok van, gyereketek!
A konyhában ültek. Márk dolgozott, Lukács nyári táborban volt.
— Mónika, a döntés megszületett, — felelte nyugodtan Anna.
— Miért? Mert a férjed kimondta az igazat? — horkant fel az anyós. — A nő helye a konyhában van, a gyerekek mellett. A férfiak kemények. Ilyen a természetük.
Márk apja, Richárd, csendben állt az ablaknál. Alacsony, sovány férfi volt, figyelmes tekintettel — mindig a domináns felesége árnyékában.
— Anna helyesen cselekszik, — szólalt meg váratlanul.
— Tessék?! — Mónika élesen megfordult.
— Igaza van. És elég volt a nyomásgyakorlásból. Márk átlépett egy határt.
Súlyos csend telepedett a helyiségre.
Klára segíteni jött a csomagolásban. Az új lakás három nap múlva várta Annát és Lukácsot.
— Biztos vagy benne? — kérdezte, miközben leragasztott egy dobozt könyvekkel. — Tíz év házasság…
— Több mint egy éve készülök erre, — felelte halkan Anna. — A legrosszabb az, hogy Lukács látta, hogyan alázza meg az apja az anyját.
Megszólalt a csengő. Az ajtóban Zsófia állt.
*
— Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a bátyám miatt, — mondta. — És hogy elmondjam: megértelek. Az első férjem is ilyen volt.
Egy borítékot nyújtott át:
— Itt vannak a bankszámlakivonatai. Bankban dolgozom.
Anna mély levegőt vett.
Lukács iskolájába mindkét szülőt behívták a fiú életében történt első verekedés után.
— Válunk, — mondta nyugodtan Anna.
— Nem válunk, — vágta rá élesen Márk.
— A bíróság befogadta a dokumentumokat, — felelte Anna, és az asztalra tette őket. — És itt vannak az adatok az adósságaidról és hiteleidről. Összesen több mint ötszázmillió forint. Érdekes, hová tűnt a telek ára.
— Ez illegális! Turálsz a pénzügyeimben! — robbant ki Márk.
— Illegális az aláírás-hamisítás és más tulajdonának eladása, — válaszolta Anna higgadtan. — Ahogy az adósságok eltitkolása és a gyermeked anyjának hazudás is.
Az osztályfőnök fáradtan felsóhajtott:
— Egy állandó feszültségben élő gyereket látok. Stabilitásra és biztonságra van szüksége.
— Nálam biztonságban lesz, — mondta Márk.
— Az apaság nem csak pénzt jelent, — emelte fel a hangját Anna először. — Hanem tiszteletet is. A gyermek anyja iránt is.
Az eljárások közel három hónapig tartottak. A döntés megszületett: válás, Lukács lakóhelye az anyánál. Gyermektartás. Márk külföldre utazási tilalma a büntetőeljárás lezárásáig.
*
Amikor Anna kilépett a bíróságról, megkönnyebbülést érzett.
— Mindent tönkretettél, — mondta Márk.
— Nem, — felelte nyugodtan. — Csak abbahagytam, hogy hagyjam magam tönkretenni.
Este Anna teát főzött, rendbe tette az iratokat, és kinyitotta a laptopját. A képernyőn egy e-mail villogott — az előléptetés megerősítése, amelyet egy hónappal korábban kapott.
Elmosolyodott, és becsukta a számítógépet.
A konyhában csend volt.
Igazi csend.
És pontosan ott volt, ahol lennie kellett — a saját döntéséből, nem más parancsára.