— A helyed a konyhában van! — vágott közbe élesen Anna szavába a férje, Márk, a megdöbbent vendégek szeme láttára.

A teraszon felállított asztal, ünnepi terítővel és nyári virágokkal díszítve, mintha megdermedt volna a hirtelen rászakadó csendben. Anna lassan felemelte a tekintetét a tányérjáról, és a férje szemébe nézett. A pillantásában nem voltak könnyek, sem hisztéria — csak egy hideg, évek alatt kialakult elszántság. Egy nőé, aki túl sokáig várt, és végül meghozta a döntést.

— A tiéd pedig — az anyádnál, — mondta nyugodtan, majd gondosan félretette a szalvétát az érintetlen desszert mellé.

Márk anyja, Mónika, összeszorította az ajkát. A húga, Zsófia, lesütötte a szemét, Zsófia férje pedig kínosan megköszörülte a torkát. Anna barátnője, Klára, aggódva nézett rá, de nem szólt semmit. A júliusi este, amelynek meleg családi összejövetelnek kellett volna lennie, egyetlen pillanat alatt a vég kezdetévé vált.

Pedig minden néhány perccel korábban kezdődött, amikor Márk lelkesen mesélt egy új üzleti projektről — egy családi házas lakópark építésébe tervezett befektetésről. Anna óvatosan megengedett magának egy kételyt a férje leendő üzleti partnerének megbízhatóságát illetően.

— Szerintem Róbert nem megbízható. Emlékszel, tavaly hogyan hagyta cserben Tamást a szállításokkal? — mondta nyugodt hangon.

És ekkor hangzott el az a mondat, amely mindent felborított.

Anna felállt az asztaltól, és elindult a ház felé. A háta mögül Márk ingerült hangja hallatszott:

— Hová mész? Nem engedtem meg, hogy felállj!

*

Nem fordult meg. Bement a hálószobába, becsukta az ajtót, és leült az ágy szélére. A döntés, amely évek óta érlelődött benne, végre világos, fájdalmas, de konkrét cselekvési tervvé állt össze.

Másnap reggel Márk egyedül ébredt — Anna a vendégszobában aludt. Amikor lement reggelizni, az asztalon csak az ő kávéscsészéje és egy tányér szendvics volt. Anna vele szemben ült, és gondosan rendezgette a dokumentumokat.

— Mik ezek? — kérdezte bizalmatlanul.

— A válókereset. Ma adom be, — felelte nyugodtan, mintha csak azt mondaná, hogy elmegy bevásárolni. — Már egy hónapja konzultáltam ügyvéddel.

— Egyetlen mondat miatt? Megőrültél? — Márk idegesen felnevetett. — Csak vicc volt!

— Nem, Márk. Tíz év ilyen mondat, tekintet és viselkedés miatt. Tegnap csak éppen mindenki előtt tetted meg. A fiunk előtt is.

Márk lassan leült a székre, hirtelen rádöbbenve, hogy Lukács valóban mindent hallott, mielőtt a tabletjéhez menekült.

— Anna, beszéljük meg, — a hangja meglágyult. — Elragadtattam magam. Beismerem.

— Késő, — állt fel Anna, összeszedve az iratokat. — Találtam egy lakást. Lukáccsal jövő szombaton költözünk.

— Micsoda? Milyen lakást? Miből? — a hangjában düh és zavar keveredett.

— Abbók a pénzből, amit öt évig félretettem a fizetésemből. Abból, amit te mindig csak „zsebpénznek” neveztél.

Márk arca elsötétült.

— Megcsaltál? Loptál a családi kasszából?

— Nem. Vésztervet építettem. És úgy tűnik, nem ok nélkül.

*

Otthagyta őt a kihűlt kávéval.

Három nappal később Anna értesült a nyaralótelek eladásáról. Az adóhatóságtól érkező telefon a jövedelem bevallásával kapcsolatban teljesen váratlanul érte. A telket, amelyet a nagymamájától örökölt, majd a házasság után közös tulajdonba írtak, egy hónappal korábban eladták. Anna aláírását meghamisították — és pontosan sejtette, ki által: Márk egyik barátja a földhivatalnál dolgozott.

Este szó nélkül letette a kinyomtatott szerződést a férje elé.

— Megmagyarázod?

Nem próbált mentegetőzni:

— Befektettem az üzletbe. Meg akartalak lepni, amikor jön az első nyereség.

— Ötszázmillió forint, a beleegyezésem nélkül?

— Én vagyok a család feje, én hozom a pénzügyi döntéseket, — vágta rá. — Ha nem rendezted volna ezt a cirkuszt a válással, fél év múlva jobb telkünk lett volna. Kétszer jobb.

— Hol van a pénz, Márk? — Anna egyenesen a szemébe nézett. — Felhívtam Viktort a „projektetekből”. Azt mondta, semmit sem fektettél be.

Márk elvörösödött:

— Figyelsz engem? A partnereimet hívogatod a hátam mögött?

— Válaszolj. Hol van a nagymamám telkének az ára?

Az ablak felé fordult:

— Ez már nem a te dolgod. Válni akarsz — rendben. De a fiamat nem kapod meg.

*

Márk szülei két nappal később érkeztek. Mónika, az elegáns, hideg tekintetű nő azonnal támadásba lendült:

— Anna, mik ezek az ostobaságok? Miféle válás? Családotok van, gyereketek!

A konyhában ültek. Márk dolgozott, Lukács nyári táborban volt.

— Mónika, a döntés megszületett, — felelte nyugodtan Anna.

— Miért? Mert a férjed kimondta az igazat? — horkant fel az anyós. — A nő helye a konyhában van, a gyerekek mellett. A férfiak kemények. Ilyen a természetük.

Márk apja, Richárd, csendben állt az ablaknál. Alacsony, sovány férfi volt, figyelmes tekintettel — mindig a domináns felesége árnyékában.

— Anna helyesen cselekszik, — szólalt meg váratlanul.

— Tessék?! — Mónika élesen megfordult.

— Igaza van. És elég volt a nyomásgyakorlásból. Márk átlépett egy határt.

Súlyos csend telepedett a helyiségre.

Klára segíteni jött a csomagolásban. Az új lakás három nap múlva várta Annát és Lukácsot.

— Biztos vagy benne? — kérdezte, miközben leragasztott egy dobozt könyvekkel. — Tíz év házasság…

— Több mint egy éve készülök erre, — felelte halkan Anna. — A legrosszabb az, hogy Lukács látta, hogyan alázza meg az apja az anyját.

Megszólalt a csengő. Az ajtóban Zsófia állt.

*

— Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a bátyám miatt, — mondta. — És hogy elmondjam: megértelek. Az első férjem is ilyen volt.

Egy borítékot nyújtott át:

— Itt vannak a bankszámlakivonatai. Bankban dolgozom.

Anna mély levegőt vett.

Lukács iskolájába mindkét szülőt behívták a fiú életében történt első verekedés után.

— Válunk, — mondta nyugodtan Anna.

— Nem válunk, — vágta rá élesen Márk.

— A bíróság befogadta a dokumentumokat, — felelte Anna, és az asztalra tette őket. — És itt vannak az adatok az adósságaidról és hiteleidről. Összesen több mint ötszázmillió forint. Érdekes, hová tűnt a telek ára.

— Ez illegális! Turálsz a pénzügyeimben! — robbant ki Márk.

— Illegális az aláírás-hamisítás és más tulajdonának eladása, — válaszolta Anna higgadtan. — Ahogy az adósságok eltitkolása és a gyermeked anyjának hazudás is.

Az osztályfőnök fáradtan felsóhajtott:

— Egy állandó feszültségben élő gyereket látok. Stabilitásra és biztonságra van szüksége.

— Nálam biztonságban lesz, — mondta Márk.

— Az apaság nem csak pénzt jelent, — emelte fel a hangját Anna először. — Hanem tiszteletet is. A gyermek anyja iránt is.

Az eljárások közel három hónapig tartottak. A döntés megszületett: válás, Lukács lakóhelye az anyánál. Gyermektartás. Márk külföldre utazási tilalma a büntetőeljárás lezárásáig.

*

Amikor Anna kilépett a bíróságról, megkönnyebbülést érzett.

— Mindent tönkretettél, — mondta Márk.

— Nem, — felelte nyugodtan. — Csak abbahagytam, hogy hagyjam magam tönkretenni.

Este Anna teát főzött, rendbe tette az iratokat, és kinyitotta a laptopját. A képernyőn egy e-mail villogott — az előléptetés megerősítése, amelyet egy hónappal korábban kapott.

Elmosolyodott, és becsukta a számítógépet.

A konyhában csend volt.

Igazi csend.

És pontosan ott volt, ahol lennie kellett — a saját döntéséből, nem más parancsára.